Fogyni cukorbetegen is lehetséges
A víz a fogyás titkos fegyvere lehet
Egy újonnan végzett vizsgálat azt bizonyítja, hogy a vízivás segíthet a fogyásban és az elért súly megtartásában. A Virginia Intézet táplálkozástudományi professzora, Dr. Brenda Davy az általa irányított vizsgálat eredményei alapján úgy gondolja, hogy az étkezések előtt elfogyasztott kétszer két és fél deciliter víz segít megszabadulni a súlyfeleslegtől.
( 16 értékelés )
A hét fogyókúrás bűn
A leggyakoribb táplálkozási hibák – és hogyan kerüljük el őket.
Sokan elmondhatjuk, hogy rengeteg könyvet elolvastunk, kipróbáltuk az éppen aktuális fogyókúrás csodaszereket, kiválóan tudjuk értelmezni az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett összetételeket – vagyis minden tekintetben kitűnőre vizsgáznánk táplálkozástudományból. Ám mielőtt bűnbakot keresnénk amiért súlyunk mégsem érte el a kívánt célértéket, jó ha tudjuk, hogy a vizsgálatok szerint a legtöbb ember szerint saját étkezési szokásai sokkal jobbak, mint valójában.
( 17 értékelés )
Fogyókúra és inzulin
Volt már olyan, hogy cukorbetegként csökkentette az inzulin-adagját – persze csak egy kicsit -, mert észrevette, hogy ezáltal pár nap alatt leadhat 1-2 kilót? És azt, hogy azután, ahogy visszaállt a normál inzulinmennyiségre, ugyanolyan gyorsan újból felszedte a leadott vagy még annál is egy kicsit több súlyt?
( 11 értékelés )
A fogyókúra általános alapelvei
A kalóriabevitel csökkentése minden fogyókúra alapja: fogyás abban az esetben történik, ha kalóriabevitelünk kevesebb, mint amennyit szervezetünk a napi tevékenység során felhasznál. Ilyenkor testünk a sejtek működése számára szükséges energiamennyiséget automatikusan kipótolja az erre a célra fenntartott raktárból, a zsírszövetből. A dolog természetéből adódóan minél kevesebb kalóriát viszünk be, annál gyorsabb a fogyás, de az extrém fogyókúrának súlyos egészségügyi következményei lehetnek.
( 8 értékelés )
A fogyókúra sikerének titka
Testsúlyunk megfelelő szinten tartásához elengedhetetlen, hogy az étkezéssel és a testmozgással kapcsolatos felfogásunkat megváltoztassuk. Sokan kezdenek el veszíteni súlyukból egy fogyókúra során, azonban a visszahízás elkerülése csak nagyon keveseknek sikerül. A II. típusú diabéteszben szenvedők esetében ez különösen nehéz, ezért talán segíthet néhány, már kipróbált ötlet:
( 13 értékelés )
Fogyókúra és egészséges étkezés: az ételpiramis
A kalóriabevitel szabályozása mellett bármilyen fogyókúra legfontosabb alapja az egészséges ételek kiválasztása, de ez a szempont a cukorbetegek esetében szó szerint létfontosságú. Megfelelő vércukorszint ellenőrzés nélkül a cukorbetegség okozta lehetséges komplikációk listája meglehetősen ijesztő. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy vannak, akik diétával és testmozgással kontroll alatt tudják tartani a betegséget, azonban vannak olyanok, akiknek az orvosi kezelésükhöz kell illeszteniük az ételválasztásukat. A helyes arányok kialakításához tud segítséget adni az úgynevezett ételpiramis.
( 15 értékelés )
A kiegyensúlyozott diéta alapelemei
Ne engedjük, hogy az éppen trendi fogyókúrák a szénhidrátokról szóló veszélyekkel téveszthessenek meg bennünket! A szénhidrát az egészséges diéta része, üzemanyaggal látja el a szervezetet, amely a fizikai tevékenységet és a megfelelő szervi működést lehetővé teszi. Az azonban tény, hogy bizonyos szénhidrátok sokkal jobbak, mint mások.
( 8 értékelés )
Témáink
Legfrissebb hozzászólások
- Siker a Garda-tavon
Az optitwins Sailing Team 2012 májusi filmje: A na... Bővebben...
Írta: Diab-Pont - Siker a Garda-tavon
Gratulálunk!!! Bővebben...
Írta: Kata - Inzulin
Jómagam,165/65/62 nő vagyok.Egy ideje emlegeti... Bővebben...
Írta: Molnár Borbála - A cukorbetegek szemproblémái
T. Cím! Cukorbeteg vagyok. Mind a két szememet meg... Bővebben...
Írta: Ferencz Sándor - A vérnyomás csökkentésének ter...
A vérnyomás csökkentésének bármikor használható mó... Bővebben...
Írta: Klári
Cikkeink
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és 500 Ft értékű ajándékot kap!
A feliratkozás semmilyen kötelezettséggel nem jár, bármikor leiratkozhat.
Adatait bizalmasan kezeljük és harmadik félnek nem adjuk ki.
Legolvasottabb cikkeink
- A fahéj hatása a cukorbetegségre
- A cukorbetegség okozta bőrproblémák
- Fehér vagy teljes kiőrlésű kenyér?
- Édesítőszerek
- A fokhagyma haszna a cukorbeteg étrendben
- A gyümölcsök szerepe
- Cukorbeteg diéta és fogyókúra
- 30 fontos dolog
- A cukorbetegség és a láb problémái
- A szájszárazság a cukorbetegség kellemetlen velejárója

